Intézményünk Zöld Óvodaként fontos küldetésének tekinti, hogy gyermekeinket az egészségtudatos életvitelre és a környezetvédelemre neveljük.
Ezért a Ficánkoló Óvoda Nagycsoportos gyermekeivel 2019.10.16.-án örömmel csatlakoztunk a MASPORT által meghirdetett VILÁG GYALOGLÓ (hó)NAP-i programhoz. A felhívás kiírása szerint helyi nevezetességekhez kellett gyalogolni. Helyi értékeinket, adottságainkat kihasználva PARKERDEI TÚRÁT szerveztünk meg. A túra útvonalát követve, óvodás csapatunk a vállalható maximum 5km-es távolságot tette meg.
Reggel az óvodától indultunk a parkerdő bejáratáig, ahol a kihelyezett asztalokon, padokon a gyermekek elfogyasztották a tízórait. A kis pihenő után a nagyok már izgatottan várták a folytatást. Utunkat a „fenti” ösvényen indítottuk. Séta közben az út mentén lévő ismeretterjesztő táblákat sorra elolvastuk, megfigyeltük a gyönyörű őszi lombokat, s megcsodáltuk, megkóstoltuk az erdő kincseit is. Megtapasztaltuk, a kökény fanyar ízét, megszimatoltuk a feketedió citromos illatát. Madarak csicsergését, lombok zörgését hallgattuk.
A „lövészárkok” mellett elhaladva dalolással és pillanatnyi megállással megemlékeztünk az elesett katonákról, s beszélgettünk arról, milyen jó, hogy békében élhetünk. A „Csillagvizsgáló” gerendáin elbeszélgettünk a csillagképek és a pontösszekötős feladatok hasonlóságairól, majd a „Vadmegfigyelő”-be bebújva szarvaslest játszottunk. A gondozott úton tovább haladva a kialakított pihenőhelyen friss vízzel szomjunkat csillapítottuk. Útközben a földre hullott falevelekből, feketediókból, csigaházakból gyűjtögettünk a barkácsolásokhoz alapanyagokat. Elvétve egy egy szemetet látva megbeszéltük, hogy nem szemetelünk, óvjuk az erdőt, a környezetünket, tiszteljük az itt élő állatokat.
A focipálya szélén futóversenyt rendeztünk, hogy mihamarabb az állatsimogatóhoz érkezzünk. Itt már a középső csoportosok vártak bennünket, hogy együtt vehessünk részt a következő programon, az állatsimogatáson. A Hajnáczki család meghívására háziállatokat figyelhettünk meg saját élőhelyükön: megetettük, megsimogattuk a lovakat, kecskéket, szamarakat. Ezúton is köszönjük a szíves vendéglátást, a türelmet, hogy a sok sok kezecske mind megtapasztalhatta az állatok érintését. Igazi élmény volt! A kis csapat visszasétált az óvodába, ahol a finom ebéd már várta a gyermekeket.
Ezen a szép őszi napon reményeink szerint sokat tanultak a gyermekek, de biztosan maradandó élményekkel gazdagodtak!
Sárkeresztes, 2019. október 17. A FICÁNKOLÓ ÓVODA dolgozói és gyermekei