Tartalmas napokat töltöttek el Sárkeresztesen az Erdélyből érkező vendégek. Finom étkekkel, remek programokkal és minden jóval fogadták a vendéglátók a látogatóba visszatérő barátokat.
Sárkeresztes Önkormányzatának meghívására érkezett meg Augusztus 19-én délután Várfalváról az a 20 fős csapat, akik 5 napot töltöttek a településen, vendéglátó családoknál. A Község vezetése nem bízta a véletlenre a vendégfogadást, előre leszervezett programokkal várta a meghívottakat, azzal a céllal, hogy ne csak évről-évre egy-egy falunap erejéig látogassanak el hozzájuk az erdélyi testvérek, hanem meg tudják mutatni nekik Magyarország szépségeit is. Első nap, megérkezésüket követően a 9 fogadó családdal közös vacsorára várták a vendégeket a Művelődési Házban a Keresztesiek, majd pedig elfoglalhatták a szállást a már jó ismerős házigazdáknál.
Vendégek és vendéglátók a Hősök terén
Csütörtökön reggel Budapestre indult a csapat, hogy egy fogadott idegenvezető segítségével körbejárják a fővárost, megnézzék a neveztességeket. Így jártak a Duna-parton, megfordultak a Hősök terén, valamint betekintettek a Budai Várnegyedben zajló programokba és a Mátyás-templom falai között is sétáltak.Ezt követően Fekete Levente közreműködésével egy hamisítatlanul magyaros vendéglőben ebédeltek és pihenték ki a nap fáradalmait, majd pedig a hangulatos kispesti vendéglátást követően a Művészetek Palotájához indultak, hogy az esti tűzijáték kezdetéig körbejárják azt. A nap zárásaként a MüPa előtti Duna-parti részen tekintették meg az ünnepi fényjátékot.
Pethő Béla és Erika is már visszatérő vendég Sárkeresztesen
Másnap ismét buszra szálltak, az úticél Balatonfüred volt. A Tagore sétány, a Kossuth ivó kút és a Szív kórház, valamint a Tihanyi Apátság megtekintését követően a program részeként még 1 órás balatoni sétahajózás is várt rájuk. Mindenkinek nagyon tetszett a „magyar tenger”, jól érezték magukat a kissé borús idő ellenére is a hajón és a Balaton-parton. Visszaérkezést követően Iszkaszentgyörgyön volt a vacsora, Keresztes László fogadta őket házában, ahol az étkezés mellé borkóstolás párosult. A vendégek a fehér és vörös borok mellett a Keresztesi Bormustrán aranyérmes rozét is megkóstolhatták. A házigazda meghívására, esti meglepetésként Bernáth Péter, Fehérvárcsurgó volt polgármestere és felesége is megjelent, ugyanis Várfalva a korábbi években a szomszédos településsel is szorosan tartotta a kapcsolatot. Mindenki nagyon örült a viszontlátásnak.
Szalai József, Sárkeresztes alpolgármestere az erdélyi ajándékkal
Szombaton családi napot tartottak. Pihentek, beszélgettek, egyesek részt vettek a fehérvári Királyi napokon vagy éppen vásárolni mentek a vendéglátókkal. Volt aki Dunakavicsot vagy pirospaprikát keresett, de népszerű ajándék volt az otthoniaknak a méz, a szalonna és a Karaván sajt is.
A záró vacsorán Nagy László, Várfalva alpolgármestere köszönetet mondott a csodásan megszervezett programokért és a testvéries fogadtatásért, majd átadta az Önkormányzat ajándékát egy mini boroshordót és egy kézzel faragott favázát, valamint elmondta, hogy szeretettel várják vissza a Sárkeresztesieket az Augusztus 29-30-án tartandó Várfalvi Községi Napok és Hagymafesztiválra.
Vasárnap kora reggel indultak neki a közel 7 órás hazaútnak.
Be First to Comment