A megyei III. osztályú bajnokság 16. fordulójában a csákberényi pálya felújítása miatt Sárkeresztesen fogadtuk ellenfelünket, de hivatalosan természetesen Csákberény volt a pályaválasztó.
Óriási szélben, „kissé” hiányosan előkészített pályán kezdődött a mérkőzés. (Reméljük ez most fordult elő először és utoljára!)
Csapatunk a következő összeállításban játszott:
Kiss Gábor-Németh Dávid; Rédl József; Szaniszló Csaba-Horváth Gábor (Baranyai Balázs 89′); Pap Gábor; Balogh Norbert; Balázsik Márton; Domak Zoltán (László József 55′)-Juhász Gyula (Tridinger Bálint 85′); Bordács Péter (Horváth Ferenc 63′)
A mérkőzés elején a szél támogatásával rögtön beszorítottuk ellenfelünket, futószalagon alakítottuk és sajnos hagytuk is ki a helyzeteket. Negyed óra elteltével akár 4:0-ra is vezethettünk volna,de mivel a fociban a volna továbbra sem játszik, maradt a gól nélküli állás, ami az első félidőben már nem is változott. Kicsit féltünk hogy a második félidőben széllel szemben nehezebb dolgunk lesz, de szerencsére nem így történt. Az 59. percben Juhász Gyula kapott remek indítást, lefutotta a védőket és a kapus lábai között a hálóba gurított. Ezután több érdekes dolog is történt a pályán. Először megismétlődtek a Csókakő elleni mérkőzés jelenetei, előbb ellenfelünk, majd nem sokkal később mi is kihagytunk egy 11-est,majd Horváth Ferenc lőtt a kapuba egy alapvonalról visszagurított labdát, amit azonban az asszisztens érthetetlen módon lesnek látott, a játékvezető pedig hitt neki…
A hajrában aztán sikerült bebiztosítani a győzelmet, előbb egy szépen kijátszott akció végén Németh Dávid gurított az üres kapuba, majd alig 2 perc múlva Horváth Gábor egy egyéni akció végén növelte 3-ra az előnyt. Csákberény még szépített, de a végén a Tridinger Bálint (kapus!), Baranyai Balázs (edző!) csatárduóval „rohamozó” keresztesi csapat megérdemelten győzött!
A mérkőzés után természetesen nem maradhatott el a pacsi a hidegben is kitartó szurkolókkal, majd az öltözőben következhetett a jól megérdemelt harmadik félidő egy ízletes chilis bab formájában, melynek elkészítéséhez köszönjük szépen a szakmai és anyagi segítséget Alföldi Gábornak, Horváth Zoltánnak, Kass Sándornak, Kovács Jánosnak és Lengyel Sándornak!
Következő mérkőzésünk ismét Sárkeresztesen lesz április 26-án, vasárnap 17 órakor Tác-Csősz csapata ellen. Sérülés miatt több játékosunk is hiányozni fog (sajnos valószínűleg egész tavasszal), de bízunk benne hogy sikerül visszavágni az őszi vereségért! Továbbra is várjuk szurkolóinkat, szükség lesz a buzdításukra!
Hajrá Keresztes!!!
Osvald János
Be First to Comment