Press "Enter" to skip to content

Téli közlekedés

Ködösek, zúzmarásak a reggelek, korábban sötétedik napközben és még néha esik is, akár eső, de lassan már hó. Itt a tél. Ezek a körülmények mind befolyásolják a közlekedésünket, ezért nem árt óvatosnak lenni az utakon, mind autósnak, mind gyalogosnak és talán a kerékpárosokról már nem is beszélve.
Az autósoknak ebben az időszakban már kiemelten javasolt felszerelni a téli gumikat, amivel biztonságosabban közlekedhetnek még a váratlan helyzetekben, valamint a gyakorta kritikus utcákban, utcarészekben is.

Sárkeresztes Község Önkormányzata
és a Sárkeresztesi MG Zrt. a korábbi évek gyakorlata szerint a lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy településünk utcái hó- és csúszásmentesek legyenek.  Az elakadt autósok számára a kritikus utcákban vannak elhelyezve sikosságmentesítő anyagok, amivel elősegíthető a gépjármű továbbhaladása, használják bátran, ha nem akar tovább menni az autó. Az önkormányzat munkatársai figyelemmel kísérik, hogy folyamatosan legyen töltve a doboz. Az ingatlanok előtt a tulajdonosoknak szükséges gondoskodni mentesítésről, saját és embertársai testiépségének érdekében.

Kerékpárosoknak és gyalogosoknak szintén egyaránt fontos, hogy a Kresz szabályait betartva közlekedjenek. A kerékpárosoknak láthatósági mellény viselése, illetve a kerékpáron lámpa ajánlott.

A gyalogosok pedig azon utcákban, ahol erre lehetőség van, (főként a kiemelten forgalmas Jókai és Kossuth, de megemlíthető még a Petőfi utca azon szakaszai is, ami járdával rendelkezik​) kérjük, hogy vegyék igénybe a széles és biztonságos járdát. Saját érdekünkben is, de azon gépjárművezetők dolgát is megkönnyítve ezzel, akik épp az időjárás miatt nehezen veszik észre őket. Mindenkinek biztonságosabb, ha nem kell gyalogost kerülgetni az úttesten. Természetesen ez mind csak azoknak az iskolásoknak, felnőtteknek és azon babakocsis szülőknek szól, akik eddig nem így közlekedtek!

Az autósokat megkérjük, hogy ne parkoljanak a járdákra, ezzel elősegítve annak tisztántartását, és a gyalogosok közlekedését. Ez igaz az iskola előtti területre is, itt kérjük az úttest helyett inkább a kevésbé forgalmas, de parkolásra alkalmasabb Arany János utca, iskola feletti, széles területet vegyék igénybe. Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy hamarosan az ezt tiltó táblák is kikerülnek az adott szakaszokra.
Köszönjük!

MentésMentésMentésMentés

MentésMentés

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ellenőrző kód: * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.