Press "Enter" to skip to content

Tavaszi zöldhulladék-gyűjtési akció

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy településünkön önkormányzati szervezésben 2023. március utolsó hetében (13. hét) és Húsvét utáni héten kerül sor a tavaszi zöldhulladék összegyűjtésére. (Ezen kívüli időszakban csak a Depónia Kft. által meghirdetett napokon és feltételekkel lehet zöldhulladékot elszállítatni.)

Az ingatlanokon keletkező ágnyesedéket, szőlővenyigét, a közlekedési út mellé kérjük kihelyezni úgy, hogy az sem a gyalogos, sem pedig a jármű forgalmat ne akadályozza.

A kihelyezett zöldhulladékot a helyszínen fogjuk ledarálni, és a keletkezett ágaprítékot elszállítjuk. A könnyebb munkavégzés érdekében kérjük, hogy az ágnyesedékeket ne kazalba, hanem lehetőleg az ágakat vastag felükkel az úttest irányába rakva (összekötni nem szükséges) helyezzék ki a közterületre!

Kérjük, hogy tüskés, tövises növényi hulladékot (rózsa, akác, tűztövis, stb.) a sérülések elkerülése érdekében elkülönítetten helyezzék ki. Az akció keretében kizárólag ágnyesedék és szőlővenyige kerül elszállításra, lágyszárú növényi hulladék nem.

A kipakolást legkésőbb 2023. március 27-én, illetve április 11-én reggel 8.00 óráig szíveskedjenek elvégezni!

Kérem minél többen éljenek a lehetőséggel saját portájuk és településünk tisztasága érdekében is.

KÖSZÖNJÜK, HOGY ÉGETÉS– SEL, FÜSTÖLÉSSEL NEM SZENY– NYEZIK KÖZSÉGÜNK LEVEGŐ– JÉT!

Krähling János
polgármester