Press "Enter" to skip to content

Szent Mihály napja mozizással, tánccal és bográcsgulyással

Szeptember 29-e Szent Mihály napja, a napforduló adott lehetőséget az éves gazdálkodás lezárására az állattenyésztésben és a növénytermesztésben egyaránt. A pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról.
A Szent Mihály napjával vége a nyárnak, most már a sötétség válik erősebbé. Ez idő tájt már megforrtak az újborok, beindult a pálinkafőzés, kezdődhetett a mulatságok időszaka. Ez az időjárás még alkalmat adott arra, hogy a szabadban főzzenek és táncoljanak, esetleg a szabadban felállított asztaloknál étkezzenek az emberek.

Ehhez a hagyományhoz kapcsolódhattak idén, akik szeptember 28-án kilátogattak a sárkeresztesi sportpályára. Örömmel és izgalommal ötleteltünk, készülődtünk, díszítettük a tűzgyújtás helyszínét, hogy méltóképpen búcsúztassuk el a nyarat. Gyerekeket moziszobával vártuk, a felnőtteknek forralt borral kedveskedtünk, bográcsban csülökgulyás gőzölt, tárcsán sült a virsli és a szalonna.

Körbetáncoltuk a tüzet, gyönyörködtünk benne, élveztük a melegét és egymás társaságát.
Tieger Balázs, Bula Béla, Sárempek Tibi bácsi, Huszárné Bakonyi Éva, Héjj Ágnes, Turi Lajos! Nélkületek ez a rendezvény nem sikerült volna ilyen szépre, jóra, színvonalasra!

Köszönjük Sárkeresztes Község Önkormányzatának támogatását!
Köszönjük mindenkinek, aki kilátogatott a sportpályára, reméljük mindenki jól érezte magát, kellemes, tartalmas estet töltöttek együtt!

A szervezők nevében: Kiliti Eszter