Press "Enter" to skip to content

Segítők jelentkezését várják a közösségi faültetésre és levendula telepítésre

Az előttünk álló szombaton, vagyis szeptember 21-én 9 és 15 óra között várja a segíteni szándékozókat a Sárkeresztesért Egyesület. A helyszín az óvodával szembeni terület, ahol a civil szervezet öt érzék parkjának megvalósítása kezdődik.

Ahogy korábban már megírtuk az egyesület fél millió forintot nyert a MOL Helyi Érték Programjában a „Környezetünkért! Öt érzék park” pályázatával. A parkban a környezetvédelem öt területét (föld, víz, levegő, élővilág és települési környezet), azok megóvását az öt érzékszerven (szem, fül, bőr, orr, nyelv) keresztül mutatja be egy ötszög alakú területen. Ennek középpontjában egy olyan teret alakítanak ki, amely az óvodások és iskolások számára oktató, minden más korosztály számára pihenő funkcióval bír.
A 300 m2-es parkot 1200 tő levendulával ültetik be. A pihenőpadoknak fák nyújtanak árnyékot, és az öt érzéket oktató-tájékoztató táblák mutatják be. A park kialakításához csak természetes anyagokat használnak fel.

A támogatás a tervezett költségek 50%-át fedezi. A megvalósítás anyagi kiadásaihoz hozzájárul  az Egyesület és az Önkormányzat. A kivitelezési feladatok elvégzésében nagy segítséget nyújt a Sárépszer Kft., a tájékoztató táblák elkészítésében a Munkácsy Mihály Általános Iskola. A további kiadások finanszírozásához és az elvégzendő munkákhoz várjuk az önkéntesek illetve a falu vállalkozásainak jelentkezését, felajánlását.

Az ültetéshez az ágyások elő lesznek készítve, így gyorsan haladhatnak a munkálatok. Minden segítőkéznek örülnek, akár ha csak egy rövid időre is, akár napközben tud segíteni valaki. Gyermekeket, családokat is szívesen látnak a levendula tövek, valamint a fák elültetésére.

Azt kérik, ha valaki tud az ültetéshez kapát, illetve a levendulához ollót vigyen magával, de ha nem, az sem okoz gondot, korlátozott mennyiségben biztosítanak.

A gyomor sem marad üresen, minden segítőt zsíros kenyérrel és üdítővel kínálnak a szervezők.

Kapcsolódó cikk:
http://www.keresztesimedia.hu/sikeres-a-sarkeresztesert-egyesulet-ot-erzek-park-palyazata/