Eldőlt! A sok találgatás után bekövetkezett a várható időpont, ami immár hivatalos, ugyanis a határozat – mely szerint Áder János köztársasági elnök október 13., vasárnapra írta ki az önkormányzati választást – megjelent a Magyar Közlönyben is.
A jelölőknek, illetve jelölteknek szeptember 9-ig van lehetőség leadni az induláshoz szükséges ajánlásokat (aláírásokat), amelyek számai a jegyző által közzétett tájékoztatóból derülnek majd ki.
Településünk választópolgárai úgynevezett egyéni listán szavaznak az egy polgármester személyére és a hat fős testület tagjaira, a megválasztás öt éves ciklusra szól.
Részlet Magyarország Kormányának választási rendszeréből:
„Kik szavazhatnak az önkormányzati választásokon?
Az önkormányzati választásokon szavazhat minden magyar és nem magyar állampolgár, aki legalább 18 éves és bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye van Magyarországon.
Hogy működik az önkormányzati választási rendszer?
Az önkormányzati választás egyfordulós. A választás sikerének nincs érvényességi (hány embernek kell szavazni) és eredményességi feltétele (hány szavazat kell a győzelemhez). Így, ha egy településen csak egy ember megy el szavazni, akkor az a jelölt lesz a polgármester, akire ez az ember a szavazatát leadja, mivel már egy szavazat is elég a győzelemhez.
Az önkormányzati választásokon a választópolgárok polgármestert, helyi képviselőket, megyei képviselőket, illetve a Budapesten élők főpolgármestert is választanak.
….
Hogyan választják a képviselőtestületeket?
A tízezer, vagy annál kevesebb lakosú településeken a választópolgárok ún. egyéni listákon szavaznak. Ez azt jelenti, hogy a választóknak annyi szavazatuk van, ahány képviselőből áll a testület. Azok a jelöltek lesznek a képviselő-testület tagjai, akik a legtöbb szavazatot kapják.”
Emlékeztetőül a legutóbbi, 2014-es helyi önkormányzati választás eredménye, illetve a jelenlegi grémium összetétele településünkön:
https://static.valasztas.hu/dyn/onk14/szavossz/hu/M07/T080/tjk.html