2018. február 2-4. között immár 12. alkalommal rendezik meg a Kultúrházak éjjel-nappal országos közművelődési eseménysorozatot. A 2017-es év folyamán már több mint százötvenezren kerestek fel ezerötszáz rendezvényt, hatszáznyolcvan helyszínen országszerte. A szervezők bíznak benne, hogy az intézményekkel és programjaikkal találkoznak majd a 2018-as Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozaton, így még többen ismerhetik meg a közművelődés valódi értékeit és a benne rejlő lehetőségeket.
Így a Sárkeresztesi Művelődési Ház is rendezvényekkel várja látogatóit. 2018. február 2-án, pénteken a Kultúrházak Éjjel-Nappal programsorozat alkalmából mindenkit szeretettel várunk 17 óra 30 perckor Rideg Ferenc bronz diplomás fotóművész, „Az elmúlt 50 év” című fotókiállításának megnyitójára.
A megnyitót követően nem csak a fotók, hanem az elmúlt idők fényképészeti eszközei is megtekinthetők a művelődési ház előterében. A kiállított tárgyak között láthatók lesznek régi fényképezőgépek, valamint azok kellékei is. A tárlat egészen február 28-ig látogatható.
A nap végén lazításra, mozgásra invitálunk mindenkit. 19 órai kezdettel nyílt, farsangi zumba órára várjuk a mozogni vágyókat, melynek a kipróbálása ingyenes.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk 2018. február 2-án a Sárkeresztesi Művelődési Házban.
Be First to Comment