
Nyulász Péter íróval, költővel a Helka – A Burok-völgy árnyai című regény szerzőjével találkozhattak a Bársony István Tagiskola harmadik osztályos diákjai Április 24-én pénteken a sárkeresztesi Művelődési Házban.
Tanítójuk, Kovácsné Fehér Beáta köszöntőjével, majd pedig az író bemutatkozásával indult a találkozó. A regény kötelező olvasmány a harmadikosok számára, akik figyelmesen hallgatták a mű keletkezésének körülményeit, valamint a benne megjelenő Balaton körüli helyszínek bemutatását. A szerző elmesélte kicsoda Helka és Kelén a mítosz szerint, valamint milyen lények népesítették be a Balaton térségét. A gyermekek lelkesen idéztek részleteket és jeleneteket a könyvből az író nagy örömére, aki a beszélgetés végén mindenkinek személyesen dedikált egy-egy példányt megjelent műveiből. A diákok megtudhatták, hogy a sorozat második részét, a Ciprián – A Balaton hercege tavalyi megjelenését hamarosan a fantasy meseregény-trilógia harmadik kötete követi.
Zárásként az iskolások kézzel készített pillangókkal ésvarászpálcákkal ajándékozták meg Nyulász Pétert. A találkozót követően a szülők és a segítők által sütött palacsinta várta a gyermekeket a konyhában, akik jóízűen fogyasztották el a különbözően ízesített finomságokat. Nem véletlenül esett a választás erre a desszertre, merthogy a Helka – A Burok-völgy árnyai című meseregény így kezdődik: „Palacsinta! – Túrógombóc! – Palacsinta! – Túrógombóc!”. Ezek Furmint és Tramini manó kedvence eledelei.

A találkozó a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár támogatásával a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében valósult meg.
Be First to Comment