A Sárszentmihály ellen 14-1-re elvesztett mérkőzést követően Németh János edzőnk lemondott a posztjáról, így csapatunk kapitány nélkül maradt. Ez a változás új helyzetet teremtett, házon belül kellett megoldanunk a szakmai munka folytatását. Az edzéseket Hársádi Imi vezényelte innentől, a csapategység is sokat javult, és a szeptember 11-i Magyaralmás elleni hazai meccs 6-2-es győzelmet hozott a fiúknak. Kezdtünk magunkra találni, a posztokra a megfelelő játékosok kerültek, és egy látványos, gólzáporos mérkőzésen megszereztük első győzelmünket, 4 vesztes forduló után. Megmutatták a focistáink, hogy megvan bennük a küzdés, a kitartás a kudarcok ellenére is, aminek győzelem lett a gyümölcse.
Hűséges szurkolóink támogatása és buzdítása belehajszolta a fiúkat egy önbizalmat adó sikerbe, amire szükségük is volt, ugyanis a következő ellenfélként az a Főnix várt rájuk, aki 4 forduló után 46 lőtt és 0 kapott góllal, 100%-os teljesítménnyel vezeti a csoportot, és jóval magasabb osztályokat is megjárt játékosok erősítik sorait. Kemény edzések, taktikus felkészülés és bátor helytállás mellett, bár 4-0-ra kikaptunk hazai pályán, győzelemmel felérő mérkőzést vívtunk, ugyanis az eddigi ellenfeleik közül csak a minket 14-1-re megverő Sárszentmihály tudta megúszni 10 kapott gólnál kevesebbel, szám szerint 6-tal a Főnix ellen.
Mivel az előző fordulóban nem állt ki ellenük Isztimér, azt a meccset 3-0-ra megkapták, de ezen kívül mi nehezítettük meg leginkább az NB III-ba tartó alakulat dolgát. Szervezett, fegyelmezett játékot láthattak a jelenlévők a csapatunktól, nem kis bosszúságot és meglepetést okozva az ellenfélnek, akik valószínűleg sokkal simább meccset vártak.
Vadász Tamás
elnök
Be First to Comment