Press "Enter" to skip to content

Posts published in “Sport”

Keresztesi Sportkör TAO határozatai

A "KERESZTESI" Sportkör, Sárkeresztes a 2019. esztendőben TAO források felhasználásával személyi jellegű ráfordításokra illetve utánpótlás-nevelés feladatainak ellátására adott be pályázatot, ami 2019. szeptember 10-én a Magyar Labdarúgó Szövetség kérelmi rendszeréből letölthető dokumentum alapján jóváhagyásra került.

Edzőváltás, majd győzelem

A Sárszentmihály ellen 14-1-re elvesztett mérkőzést követően Németh János edzőnk lemondott a posztjáról, így csapatunk kapitány nélkül maradt. Ez a változás új helyzetet teremtett, házon belül kellett megoldanunk a szakmai munka folytatását. Az edzéseket Hársádi Imi vezényelte innentől, a csapategység is sokat javult, és a szeptember 11-i Magyaralmás elleni hazai meccs 6-2-es győzelmet hozott a fiúknak.

Labdarúgás: Megyei kupa, I. forduló

Sárkeresztes SK – Csór Truck Trailer Megyei kupa, I. forduló Labdarúgó mérkőzés Sárkeresztes, sportpálya, 2016. július 31. 17:00 óra Ez a mérkőzés zajlott az elmúlt…

Pünkösdi napok Sárkeresztesen

A hagyományoknak megfelelően idén is 2 napos pünkösdi eseményt tartottak Sárkeresztesen. Tizedik jubileumát ünnepelte a rendezvény.
A korábbi évekhez hasonlóan most is a település fiatal néptáncosai nyitották meg az ünnepet. A vasárnapi programok között szerepelt a májfa kitáncolása, valamint az azt követő Pünkösdi király megválasztása.

Adónk 1%-a a helyi civileknek 2016-ban is

Idén is Május 20-a az az időpont ameddig el kell juttatnunk az adóhatóságnak a 2015-es évre szóló adóbevallásunkat. Bevallásunk mellé csatolhatjuk azt a nyilatkozatot (15EGYSZA nyomtatvány) amiben adónk 1+1 százalékáról döntünk. 1% a civil szervezetek (alapítvány, egyesület) és 1% az egyházak javára. Mint ahogy a korábbi években, úgy idén is közzétesszük a helyi civilek adószámát és az egyházak technikai számait, ezzel is segítve őket, valamit az adózókat, hogy minden 1% megtalálja helyét.

Keresztesi SK Utánpótlás: Jótékonysági bál

Örömmel számolunk be egy Szülői kezdeményezésről! A Keresztesi SK idén életrehívott Utánpótlás csapatai részére mez és edzésfelszerelés beszerzésének céljából Jótékonysági batyus bált szervez November 14-én 20 órától a helyi Művelődési Házban.

Belépő jegyek 1500 Ft-ért válthatók, lehetőség van támogatói jegyek váltására is, 1000 Ft-os áron, valamint Tombola vásárlása is lehetséges 100 Ft/db áron, amihez nyeremények felajánlását szívesen fogadjuk!

JóBringázni akcióprogram

Tisztelt Keresztesi Kerékpárbarátok Köre! A JóBringázni akcióprogram 2015. szeptember 14-20. között kerül megrendezésre, amely a Ti településeteket is érinti. Örömmel vennénk, ha csatlakoznátok programunkhoz és…

Pünkösdi programok

Utóbbi napok szeles, esős időjárása úgy tűnik a hétvégi ünnepre elvonult Keresztes térsége felől, így 15 és 16 óra között a 300 éves Református Templom történetéről beszélgethetnek az érdeklődők Jakab Sándor lelkipásztorral és tekinthetik meg a kiállítót fotókat a Kossuth utcai Református Templomban, valamint az bátran elindulhatunk a hagyományosnak mondható Pünkösd vasárnapi Újhegyi piknikre, ahol Asszonyok dícsérete: Pogácsák versenye várja a sétára indulókat a Főzőklub szervezésében, a programot a Keresztesi fiatalok néptánccsoportjának fellépése színesíti.

Hétfői nap a Sport jegyében telik, amikor is 9 órától a Sportpályán megrendezésre kerül a 2015-ös Keresztesi Pünkösdi Kupa, kispályás labdarúgás szabályai szerint. A nevezés előzetesen megtörtént, ezt követően a sorsolást elkészítették a szervezők. A csapatokat Vándorkupa, Oklevél és egyéb díjak várják.