Press "Enter" to skip to content

Bársony István emléktáblát avattak Magyaralmáson

Dr. Csiák Gyula, a Bársony István Alapítvány elnöke
Dr. Csiák Gyula, a Bársony István Alapítvány elnöke

Napra pontosan 160 éve keresztelték meg Magyaralmáson Bársony Istvánt, a későbbi természet- és vadászírót. Ennek alkalmából November 22-én vasárnap Szentmisével egybekötött emléktábla-avatást tartottak a településen.

Az ünnepséget a 11 órakor kezdődő Szentmise nyitotta meg a magyaralmási katolikus templomban , amin Mórocz Tamás plébános több alkalommal is megemlékezett az íróról. A szertartást követően a templomhoz közeli Emlékparkban több, mint 100 megjelent érdeklődő előtt Dr. Csiák Gyula, a Bársony István Alapítvány elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy „Bársony István volt nagyapáink Fekete Istvánja, ahogy mi ismerjük és szeretjük Fekete Istvánt, úgy szerették a mi nagyszüleink is őt”. Elnök úr beszélt az író gyermekkoráról, hogy Sárkeresztesen született, amit a szülőházán elhelyezett tábla is igazol, valamint azóta a település díszpolgára is lett. Beszédéből megismerhettük gyermekkorát, hogy 3 éves korában elkerült erről a vidékről, családjával együtt Nagykárolyba költözött, ahol édesapja Károlyi György gróf gazdatisztje volt. Fiatal éveit a Budai-hegyekben töltötte, itt közeli barátságba került a természettel, a vadászattal. Természetszeretete és írói tehetsége megmutatkozott, sorra jelentek meg írásai, novellái. A Petőfi Társaság és a Kisfaludy Irodalmi Társaság is tagjává választotta, majd 67 év után a Fejér Megyei Hírlap címoldalon írt arról, hogy az ünnepelt író visszatért szülőföldjére. 44 kötete jelent meg, Az elveszett Paradicsom című regénye 1963-ban még tananyag volt az iskolákban. Jó barátja, vadásztársa volt Gárdonyi Gézának. A Bársony-kutató Dr. Csiák Gyula munkáját dícséri az is, hogy azóta a sárkeresztesi Általános iskola a nevét viseli, mint ahogyan Csongrádon egy Szakközépiskola is, valamint Fehérvárcsurgón egy emlékház áll tiszteletére és hogy most Magyaralmáson egy, a természetet, állatokat ábrázoló faragott fa emlékmű és egy emléktábla őrzi a Pagony dalnokának emlékét. Végül könyvcsomagot adományozott a település könyvtárának az író megjelent köteteiből.

Dr. Csiák Gyula könyvcsomagot adományozott Vas Istvánné polgármester asszonynak
Dr. Csiák Gyula könyvcsomagot adományozott Vas Istvánné polgármester asszonynak
Mórocz Tamás plébános is megáldotta
Mórocz Tamás plébános is megáldotta az emlékművet

A kutató köszöntőjét követően a sárkeresztesi Bársony István Tagiskola harmadik osztályos diákjai részletet adtak elő Bársony István: Csúnya vendég gólyáéknál című regényéből. Az előadás után Vas Istvánné, Magyaralmás polgármester asszonya mutatta be azt a Bálint József szobrász által készített alkotást, aminek alapját az a fa adta ami a magyaralmási iskolakertben állt évtizedekig és a települést sújtó Július 8-i viharban kidőlt. Ezzel az alkotással emlékezhetünk egyszerre a természetíróra, valamint arra a viharra és az azt követő összefogásra amiben a település a 2013 március 15-e után egy újabb időjárási viszontagságot követően ismét összezárt . Az avatáson megjelent Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Morócz Tamás plébános és Polgár Tibor Csaba lelkész, akik megáldották az emlékművet, ami méltó módon az Emlékparkban lett elhelyezve, ahol 1848-as és 1956-os emlékek is megtalálhatók.

Szerző és fotók: Igari Balázs

A sárkeresztesi Bársony István Tagiskola diákjai egy regény részletet adtak elő
A sárkeresztesi Bársony István Tagiskola diákjai egy regény részletet adtak elő
A Bársony István emléktábla
A Bársony István emléktábla
Vas Istvánné és Dr. Csiák Gyula az átadott emlékműnél
Vas Istvánné és Dr. Csiák Gyula az átadott emlékműnél

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ellenőrző kód: * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.