Press "Enter" to skip to content

„Álmaim kertje!” – Óvodásaink rajza nyerte a pályázatot

Nagy boldogsággal zárult az óév és kezdődik az új a Ficánkoló Óvoda számára. Rajzpályázatot nyertek az ovisok az év végén beadott pályaművükkel.

A Holland Pázsit Kft. 2017. októberében hirdette meg rajzpályázatát óvodák számára, „Álmaim kertje!” címmel, melyre az ország bármely óvodája maximum három rajzával jelentkezhetett.

A boríték, amiben beküldték a rajzokat

A kiírás szerint a december 22-ig beküldött rajzokon az ovisoknak álmaik kertjét kellett ábrázolni, télen vagy nyáron, hóemberrel, karácsonyfával, vagy telis-tele virágokkal. A 40 óvoda beérkezett 100 szebbnél szebb rajza közül választotta ki az öt tagú zsűri a legszebbet, azaz a Ficánkoló Óvoda három beküldött rajza, festménye közül az egyiket. Így a mi ovisaink kapják a fődíjat, vagyis a 16m² gondozásmentes Holland Pázsit műfüvet, telepítéssel együtt. Különdíjjal jutalmazta még a zsűri a debreceni óvodából, Podmaniczki Virág rajzát és a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsöde ovisának, Horváth Amirának beküldött művét.

A nyertes rajz a Ficánkoló Óvódából

Ahogy Harangozó Péterné Kati óvodavezetőtől megtudtuk a Holland Pázsit Kft.-vel történt egyeztetést követően a tervek szerint a megnyert műfüvet a csúszda köré szeretnék lefektetni, hogy a gyermekek tisztább környezetben csúszdázhassanak.

Gratulálunk a gyermekeknek, valamint az óvónéninek és mindenkinek, aki részt vett ebben a pályázatban.

A pályázat kíírását itt lehet olvasni:
http://hollandpazsit.blog.hu/2017/10/28/indul-az-ovodai-rajzpalyazat

Az eredményhirdetésről szóló videó pedig itt tekinthető meg:
https://www.facebook.com/hollandpazsit/videos/1739721769405856/

Így készült a nyertes pályamű

Fotók: Ficánkoló Óvoda

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ellenőrző kód: * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.