Press "Enter" to skip to content

100 éves fényképezőgép a sárkeresztesi kiállításon

Településünk is csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal című országos programsorozathoz, melynek célja élettel megtölteni a művelődési házakat, kultúrtermeket. A 3 napos esemény egyik kiemelt helyszíne idén Székesfehérvár volt, ahol több helyszínen is zajlottak az érdekes és látványos programok, a kézműves foglalkozásoktól, a fotóművészeten és a csajos beszélgetéseken át a zene lágy dallamáig, ezért még Novák Péter, az esemény arca is látogatást tett. A megyeszékhely mellett Sárkeresztes sem maradt ki a színes programokból. Az esemény első napjára szervezett programok közül Rideg Ferenc jubileumi kiállítása kezdte a sort, ami nevezhető vándorkiállításnak, ugyanis decemberben Székesfehérváron már megismerkedhettek az érdeklődők az ötvenéves fotózásban eltöltött időszakot felölelő fotóanyagból összeállított tárlattal.

A fotók most hazai szemek előtt vizsgáztak, de így is akadt olyan rég nem látott ismerős, aki Székesfehérvárról érkezett, hogy találkozzon a fotóművésszel. A feleség, Zsuzsa megnyitóját követően beszélgetésre nyílt lehetőség a fotókról, valamint az előtérben kiállított fotótörténeti eszközökről, amit településünk lakói ajánlottak fel a kiállítás részére. Nagy érdeklődés követte a kiállított filmes fényképezőgépeket, valamint tartozékokat és segédeszközöket, kiemelt figyelem irányult az egészen különleges, 100 éves fényképezőgépre, az Icarette kamerára, amit az 1912-es évben kezdtek el gyártani. A kiállított példány már Rideg Ferenc tulajdona.

A fotótörténeti tárlat, valamint a kiállított fotók február 28-ig tekinthetők meg a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ellenőrző kód: * Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.